2017. augusztus 26., szombat

Augusztusi összefoglaló

Utoljára július végén írtam ide bejegyzést, azaz egy hónapja és néhány napja. A Facebook közösségi oldalon azonban volt néhány rövid bejelentkezésünk. Azért csak ott, mert nem volt idő egy teljes bejegyzést megírni ide, a blogba. Most viszont szeretném összefoglalni, mi is történt nálunk augusztusban (beemelve ide a Facebookon megjelent bejegyzéseket is).

Ez volt az első paradicsomszüret eredménye:


Tévedésből vásároltuk ezt a paprikamagot (elefántormány a neve), de most már nem bánjuk, sőt. Jövőre is lesz ilyen paprikánk. Finom, lédús és szendvicsekhez, szendvicsekre szebben lehet tálalni.


Egy fárasztó nap után apa és lánya a szénakupac tetején:



Szilvát és somot aszaltam. Az idén már körülbelül 5 éves a sombokrunk, így most már bőséges terméssel ajándékozott meg minket. Az a jó, az az érett, amelyik lepotyog és puha. A bokron lévők még kemények és nagyon fanyar az ízük. Így hát minden nap mentem és szedegettem a bokor alól az érett szemeket.






Amikor kint 40 fok fölé kúszott a hőmérséklet, szegény kutyusunk sem tudta már, mit tegyen magával. Soha nem mászott még be a gyerekek homokozójába, de most erre is ráfanyalodott.


Az első és egyetlen saját sárgadinnye idén. Most nem sikerült sem a sárgadinnye, sem a görögdinnye. Pedig tavaly mennyi volt!


A kertünkben több érdekes ízeltlábú fedezhető fel. Erről majd írok bővebben a blogban. Most csak egy képet szeretnék megosztani egy nőstény orrszarvúbogárról (Oryctes nasicornis), amit idén július elején találtam, és helyeztem biztonságosabb közegbe. Védett, eszmei értéke 50 ezer Forint.




Augusztus közepétől elkezd hullani az érett mogyoró. Ilyenkor minden nap körbemegyek a bokrok alatt és kutyánkkal versenyt futva szedegetem szorgalmasan a mogyorót (ő is nagyon szereti ugyanis). Négyféle mogyorónk van, ebből három terem már évek óta, egy majd a következő években. Nekünk a legjobban a jobb szélen látható, hosszúkás, lila mogyoró ízlik. Sokkal ízletesebb a törökmogyorónál. A nevét sajnos nem tudom, nem igazán láttam még máshol ilyet.



Ez itt ónabóna. Már régóta figyelgetem, de még mindig nem érett teljesen. Nekem mondjuk a sötét színű változat jobban ízlik, de persze ezt is megesszük.



Hetek óta a paradicsomtövek között tanyázik ez a darázspók. Nem bántjuk, mindig kikerüljük.


Érik a szőlő...idén végre lesz szüret, kétség nem fér hozzá. Készül must, amit elteszek télire, lesz szőlőbefőtt, mert a gyerekek nagyon szeretik. Idén kipróbálok egy újabb eltevési módot. Eddig mustban tettem el a szőlőszemeket úgy, hogy gőzben kidunsztoltam (azaz a megtöltött üvegeket vízzel teli lábasba tettem és kigőzöltem), de most felét száraz dunsztba fogom tenni (felöntöm egyszer vagy kétszer forró musttal és rögtön beteszem a kabátok alá). Hátha így roppanósabb marad a szőlőszem.


Kovászolódik az uborka és a káposzta, meg a káposztával töltött almapaprika, amit aztán eltettem télire.


Egyik este ezzel tértem vissza a kertből. A tál tartalma az aznapi vacsorához és a másnapi ebédhez fogyott el, illetve a család másik fele hozta a friss tejet a kecskéktől (a kép jobb oldalán, a tehenes edényben van a tej).


Vidáman eszegettek a gyerekek.



Mikor Gergő kiment a bejárati ajtóhoz, visszaszólt nekünk, hogy itt van egy gyík. Nem nagyon foglalkoztunk vele, gondoltuk, talán valamilyen rajzról beszél. Aztán csak odanéztünk és tényleg ott volt egy élő gyík a bejárati ajtó tetején, a szúnyoghálón, bent az előszobában. Valószínűleg zöld gyík volt (ami a fürge és a fali gyík mellett szintén védett, eszmei értéke 10 ezer forint). Kertünkben sok fa, bokor, farakás, néhány kőrakás és más búvóhely található, ezen kívül soha nem teljesen gyommentes a terület, így sokféle rovar és állat él a kertben. A gyík megtelepedésének fontos feltétele a rovartáplálék és a búvóhely (gyíkvár). (Szerencsére nem dobta le a farkát, miközben segítettünk neki kijutni a házból. A gyíkok nagy része ugyanis, ha fogságba kerülnek, veszélyt éreznek, akkor ledobják a farkuk egy részét. Így el tudnak menekülni támadójuk elől.)




Don Juan megérkezett, és egyből elrabolta a lányok szívét. Legalábbis az érdeklődő pillantások sokat elárulnak. Itt, kérem, szikrázik a levegő! Egyelőre elég bátortalan a fiatalúr, de reméljük szeptemberig, amikor felmehet csajozni, kicsit emberesedik, vagyis kecskebakosodik. :)







A két bútor is elkészült a vendégházba. Nekem nagyon tetszenek. Nem dobunk ki semmit, ami még használható, így a nagyszülők szekrényét megmentettük és átalakíttattuk.




Egy kis uzsonna:


Sütöttem-főztem is, hol alkalom nélkül, csak úgy, hol évfordulóra, születésnapra vagy ajándékba (minden recept megtalálható az Ízőrző nevű gasztroblogunkon, ITT):







5 éves lett a legidősebb gyermekünk. A különlegesség nem is magában az általam sütött dobostortában van, hanem abban, hogy ez az 5 éves fiú azt kérte, legyen a tortán kombájn, de ne csak önmagában, hanem mellette ott legyen a búzaföld,a liszteszsák és a kenyér is.



Ez itt az idei mogyorótermés egy része. Sajnos sok a kukacos, de azért így is lesz bőven.




Csak úgy, kinőtt ez a napraforgó a tűzrakótól nem messze.



Őszibarack. Sok termett, de sok el is rothadt, illetve a szárazság miatt a nektarin kissé megfonnyadt. Locsolni kellett volna a fákat.



Idén lesz körte bőven. Már 2-3 éve nem tudtunk erről a hatalmas fáról enni egy szem körtét sem. Na, de majd idén!


Körtefa



Finom, édes ez a szőlő:


Idei újdonság (számunkra) a hokkaidó tök. Csak tudnám, mikor kell szedni. Ennek még utána kell nézni majd.


Érik a mandula is.


Tavaly nem volt, idén viszont lesz birsalma is.



Itt az ónabóna most már sokkal érettebb állapotban.




Kökényünk is lesz idén. Szedése még bőven arrébb van (majd, ha megcsípi az első fagy).



Cékla is lesz bőven. A kovászolt céklának hamarosan adok még egy újabb esélyt.


A tök és a patisszon idén (sem) remekelt. Jövőre másképp csináljuk és az öntözésre is jobban odafigyelünk, mert (remélhetőleg) több időnk lesz rá.







Idén nem lesz almatermés. Csak ennyi és egy másik fán is körülbelül ennyi. Ráadásul még sérült is a gyümölcs.


Talán idén végre megkóstolhatjuk a galagonyát. Van pár szem a bokron.


Amikor már rég nincs más gyümölcs a kertben, akkor szoktuk szedni a naspolyát. Finom, édes, krémes. Szeretjük.


A cukkini még mindig él és virul. Az idén rekordot döntöttünk cukkini terén. Ilyen szép termés soha nem volt belőle.


Egy délutáni elfoglaltságom volt ennek az adag fának a lefestése. A vendégház teraszának (pontosabban gangjának) mennyezete lesz.





Még egy kis szőlő:


Vendégeknek készült ez a sajttál  kecskéink tejéből (kivéve a középső, penészes sajt, azt még nem készítek).



Dolgozik a család a vendégházban (ez itt a zuhanyzó, aminek csempéjét leszedtük és újat teszünk a helyére):




Végezetül néhány kép a káposztáskertből (sütőtökök, káposztafélék, karalábé és a hatalmasra nőtt csicsóka, mellette a kutyánk):








Felszedtük a krumplit is. Nem vagyunk nagy krumplievők, alig fogy, így soha nem vetünk sokat. Nos, idén olyan nagy termés lett, hogy nem is tudom, mit csinálok ennyi krumplival. Minimum a tavalyi termés háromszorosával büszkélkedhetünk. Pedig idén szárazság is volt. Valószínűleg annak köszönhető ez a jó termés, hogy új vetőkrumplit vettünk, illetve az idei helyét jobban kedvelte.

Augusztusban igencsak magára hagytam/hagytuk a kertet. Senkinek nem volt ideje foglalkozni vele. A szükséges öntözést elintéztük, mindig az, akinek éppen volt pár szabad perce, de ezen kívül nem sokat tudtunk tenni-venni. Ehhez képest, ha nem is szép most annyira a kertünk, de a termés nagyon jó. Amit akartam, el tudtam tenni télire és még igen sok minden vár rám: paradicsom, paprika (lecsónak ill. a paradicsom lének), körtebefőtt, körtelekvár, aszalt körte, aszalt csicsóka, őszibarackból lekvár, a diót és a mogyoró összeszedni, gyökérzöldségeket kiszedni, pincébe vinni (répából többféle, fehérrépa, pasztinák, cékla), káposztafélék és a szőlő (must, bor, befőtt), ónabóna (lekvárnak), bodzalekvár. A birsalmát és a naspolyát nem szoktam befőzni, azokat frissen fogyasztjuk. Ja, igen, ott vannak a sütőtökök (orange, hokkaidó és nagydobosi) és a batáta is (tavaly nem sikerült a batáta, idén talán ehetünk majd belőle).