Első lépések egy családi gazdaságban. Ketten írjuk a blogot: férj (Rocker) és feleség (Judit).
2016. október 3., hétfő
Bővül a nyáj
Szeptember második hetében elvittem Foltost egy másik kecsketartóhoz,
hogy pároztassa a bakjával. Szegény nagyon gyámoltalan és elesett volt a
másik húsz kecske között, főleg, hogy a húszból 18 - még a kicsik is -
nekimentek. Hiába, nyájba nem érdemes egy kecskét bevinni, mert azt
kiközösítik, az lesz a ranglétra legalján akkor is, ha befogadják. No
nem baj, Csaba csinált neki külön helyet, ahol eltöltheti azt a pár
napot-hetet, amíg az ivarzás és a párzás megtörténik. Tudni illik,
Foltos az ivarzás legkisebb jelét sem mutatta eddig, se vörös péra, se
farokcsavargatás, se izgágaság, se állandó hülye mekegés... Se baj,
gondoltam, majd a bak szaga beindítja a hormonokat. Két nap múlva már
meg is ugrotta a bak, úgyhogy szeptember 18-tól (reményeim szerint)
előhasi kecske lett, vagyis nagylány.
Két hete
hazahoztam Gárdonyból. Tiszta ünnep volt, amikor találkozott a három
kecske, láthatóan nagyon örültek egymásnak.Aztán, ha már ott jártam,
akkor megvettem még két vemhes kecskét. Vagy legalábbis, amire ráugrott a
bak. Hogy vemhesültek-e, az majd február közepén kiderül, ugyanis
nagyságrendileg a körülre várhatók az ellések. Az egyik kecske, aminek
Gergő a Láncos nevet adta, még ad egy kis tejet, úgyhogy kétnaponta
lefejek belőle másfél-két deci tejet, aminek a gyerekek kifejezetten
örülnek. Vacsora mellé szétosztom nekik.
Elkészült a
szénatároló is. Böszme nagy épület lett. 6 méter hosszú, 4 méter széles,
és 3-4 méteres belmagassággal bír. Ebbe piszok sok széna bele fog
férni, az már biztos. Apósom és anyósom készítették közös erővel, nekem
sajnos időm nem engedte, hogy részt vegyek az építésben. Minden esetre
első osztályú munka lett. Majd készítek róla fotót. Minden esetre jó sok
szénát összegyűjtöttem a nyáron, úgyhogy ha nem is lesz tele, de az
egyik fele kb. mennyezetig föl lesz rakodva. Talán most hétvégén ezt is
megcsináljuk, ha nem esik.
A nyáj és a kis kecskepásztor.
Itt békések, de az ólba bezárva megy a bunyó.
Bari
Barna, vagy ahogy a gyerekek mondják: "Anyukecske". Merthogy ez a kecske szerintük anyué. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése