A héten nagyot csalódtam.
No, de most már nem baj, ez is engem erősít, csakúgy, mint a 2015-ös év tragédiái. Sokat tanultam a héten és megerősítést kaptam valamiben. Éljen a szabadság!
2016. július 9., szombat
2016. július 7., csütörtök
Sörkollektoros aszaló
Remekül működik az aszalóm. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Így most már egészséges aszalványokat is tudok a gyerekeimnek kínálni.
2016. július 4., hétfő
A három kecskegida
Pontosabban gödölye, mert bár a népnyelv a kis kecskét gidának nevezi, de a nőstény növendék kecskének gödölye a neve. Ennyit a tudományról, most pedig jöjjön a történet.
Tavaly ősszel pár házzal odébb vásároltunk néhányszor kecsketejet. fogyasztottunk is, de legtöbbször valamilyen sajtot csináltunk belőle, főként fetát. Aztán egyszer megkérdezte a kecskék tulaja, hogy akarunk-e vinni a tavaszi kecskékből, mert adna belőle, dehát nekünk nem volt még aktuális a kérdés, mert a ház körüli terület a kertnek is épp elég szűkös, gazdasági állat már nem igazán fér el benne.
Persze egy arra érzékeny fülbe helyezett bogár megteszi a hatását. Egyébként is sokszor beszélgettünk már Judittal arról, hogy milyen jó lenne pár állatot tartani, mint nyulat, baromfit, esetleg kecskét, disznóról, tehénről álmodni sem mertünk, mert annak aztán temérdek sok takarmány kell, ahhoz meg sok terület. Dehát honnan lehetne földet szerezni? Fejér megye közepén, ahol 40-60cm vastag a löszös csernozjom nincs az az őrült, aki eladná a földjét.
Minden esetre szó szót követett, azt pedig tett, és ahogy a jelen napló kezdő bejegyzéseiben olvasható, megvettünk egy csaknem üres, begyepesedett telket itt a faluban. Pár hete egy részét be is keríttettük, mert akkor már tudtuk, hogy ott bizony kecskék fognak legelészni. Aztán Judit szülei egy hejre kis ólat építettek a terület egyik alsó sarkába, én meg csináltam bele jászolt. Közben az egyik szomszéd nekem adta a kertje alját, hogy kaszáljam, volt benne jól megöregedett, felmagzott fű, ami aztán a kaszálást követően háromszor meg is ázott. Itt el is dőlt az alom kérdése, mert takarmánynak az már teljesen alkalmatlan.
Az ólat, miután egy ásónyomnyi földet kilapátoltam belőle, múlt vasárnap vastagon meghordtam ezzel a rossz szénával, a jászolba tettem jócskán az itthon lenyírt sarjúból, és hirtelen rettentő jó szénaillat lett a kis helységben, el is képzeltem, milyen otthonos lehet ez pár kecske számára. Estefelé pedig mentem a három kecskéért, amiket előző nap kiválasztottam. Van köztük egy nagyobb, az még a tavalyi ellésből való, és két most tavaszi születésű. A nagyobbikat ősszel már tudom pároztatni, ami már a jövő tavasszal újabb kiskecskével és saját fejésű kecsketejjel kecsegtet, két év múlva pedig már három kecskét fejhetek.
Az új jövevények egyébként érdekesen reagálnak a számukra is új helyzetre. Van kb. 1200 négyzetméterük, ahol szabadon mozoghatnának, legelhetnének, de egyelőre leginkább az ól körüli kb. 60-80 négyzetmétert használják. Ez mondjuk abból a szempontból jó, hogy nem rágták le egyből a kerítésen belül található korai fajta cseresznyét, amit még nem tudtam azonnal körbekeríteni. Persze ezt a mulasztásomat kb. egy nappal később pótoltam.
A kecskék egyébként rendkívül érdeklődők, minden új dolgot, amit odaviszek, egyből szaglásznak, érdeklődve nézik. Ha meg a reggeli és esti abrak adagjukat viszem, akkor konkrétan összevesznek rajta. A nagyobbik, szarvatlan kecske a középső, szarvaltat állandóan vehemensen lökdösi, néha elég nagyokat taszajt rajta. Abrak etetéskor meg aztán különösen. Az érdekes az, hogy a legkisebb fehér (egyébként szintén szarvatlan) kecskét nem bántja. Én arra gondolok, hogy még most, amíg a másiknak kicsi a szarva, megpróbálja ez a nagyobb beállítani a hierarchiát. Szoktam is neki mondogatni: "Addig vagy ilyen nagylány, amíg a másiknak ki nem nő rendesen a szarva!"
A gyerekek egyébként imádják őket. Volt, hogy Gergővel elmentem összeszedni a lekaszált sarjút, és amíg én a vasvillával bíbelődtem, ő zokszó nélkül bezáratta magát a kecskékhez, és jó hosszú ideig elvolt velük. Kergette, meg etette őket. Persze Panni is szeret kecskét etetni, de ő ritkábban láthatja őket, általában Gergővel ketten szoktunk kimenni hozzájuk reggel és este, hogy megkaphassák az abrakot, illetve ha szükséges, friss vizet, vagy szénát.
Tavaly ősszel pár házzal odébb vásároltunk néhányszor kecsketejet. fogyasztottunk is, de legtöbbször valamilyen sajtot csináltunk belőle, főként fetát. Aztán egyszer megkérdezte a kecskék tulaja, hogy akarunk-e vinni a tavaszi kecskékből, mert adna belőle, dehát nekünk nem volt még aktuális a kérdés, mert a ház körüli terület a kertnek is épp elég szűkös, gazdasági állat már nem igazán fér el benne.
Persze egy arra érzékeny fülbe helyezett bogár megteszi a hatását. Egyébként is sokszor beszélgettünk már Judittal arról, hogy milyen jó lenne pár állatot tartani, mint nyulat, baromfit, esetleg kecskét, disznóról, tehénről álmodni sem mertünk, mert annak aztán temérdek sok takarmány kell, ahhoz meg sok terület. Dehát honnan lehetne földet szerezni? Fejér megye közepén, ahol 40-60cm vastag a löszös csernozjom nincs az az őrült, aki eladná a földjét.
Minden esetre szó szót követett, azt pedig tett, és ahogy a jelen napló kezdő bejegyzéseiben olvasható, megvettünk egy csaknem üres, begyepesedett telket itt a faluban. Pár hete egy részét be is keríttettük, mert akkor már tudtuk, hogy ott bizony kecskék fognak legelészni. Aztán Judit szülei egy hejre kis ólat építettek a terület egyik alsó sarkába, én meg csináltam bele jászolt. Közben az egyik szomszéd nekem adta a kertje alját, hogy kaszáljam, volt benne jól megöregedett, felmagzott fű, ami aztán a kaszálást követően háromszor meg is ázott. Itt el is dőlt az alom kérdése, mert takarmánynak az már teljesen alkalmatlan.
Az ólat, miután egy ásónyomnyi földet kilapátoltam belőle, múlt vasárnap vastagon meghordtam ezzel a rossz szénával, a jászolba tettem jócskán az itthon lenyírt sarjúból, és hirtelen rettentő jó szénaillat lett a kis helységben, el is képzeltem, milyen otthonos lehet ez pár kecske számára. Estefelé pedig mentem a három kecskéért, amiket előző nap kiválasztottam. Van köztük egy nagyobb, az még a tavalyi ellésből való, és két most tavaszi születésű. A nagyobbikat ősszel már tudom pároztatni, ami már a jövő tavasszal újabb kiskecskével és saját fejésű kecsketejjel kecsegtet, két év múlva pedig már három kecskét fejhetek.
Az új jövevények egyébként érdekesen reagálnak a számukra is új helyzetre. Van kb. 1200 négyzetméterük, ahol szabadon mozoghatnának, legelhetnének, de egyelőre leginkább az ól körüli kb. 60-80 négyzetmétert használják. Ez mondjuk abból a szempontból jó, hogy nem rágták le egyből a kerítésen belül található korai fajta cseresznyét, amit még nem tudtam azonnal körbekeríteni. Persze ezt a mulasztásomat kb. egy nappal később pótoltam.
A kecskék egyébként rendkívül érdeklődők, minden új dolgot, amit odaviszek, egyből szaglásznak, érdeklődve nézik. Ha meg a reggeli és esti abrak adagjukat viszem, akkor konkrétan összevesznek rajta. A nagyobbik, szarvatlan kecske a középső, szarvaltat állandóan vehemensen lökdösi, néha elég nagyokat taszajt rajta. Abrak etetéskor meg aztán különösen. Az érdekes az, hogy a legkisebb fehér (egyébként szintén szarvatlan) kecskét nem bántja. Én arra gondolok, hogy még most, amíg a másiknak kicsi a szarva, megpróbálja ez a nagyobb beállítani a hierarchiát. Szoktam is neki mondogatni: "Addig vagy ilyen nagylány, amíg a másiknak ki nem nő rendesen a szarva!"
A gyerekek egyébként imádják őket. Volt, hogy Gergővel elmentem összeszedni a lekaszált sarjút, és amíg én a vasvillával bíbelődtem, ő zokszó nélkül bezáratta magát a kecskékhez, és jó hosszú ideig elvolt velük. Kergette, meg etette őket. Persze Panni is szeret kecskét etetni, de ő ritkábban láthatja őket, általában Gergővel ketten szoktunk kimenni hozzájuk reggel és este, hogy megkaphassák az abrakot, illetve ha szükséges, friss vizet, vagy szénát.
 |
| Nagy a munka... |
 |
| Készül az ól. |
 |
| Napnyugta |
 |
| Kecskebirodalom |
 |
| Sajnos a kép nem adja vissza a széna illatát |
 |
| Általában kicsi a követési távolság. :) |
 | |
| Vajon kinek tetszik jobban? |
 | |
| Ripp-ropp |
2016. július 1., péntek
Újabb meglepetések
Már többször írtam, hogy egy kertben minden nap fel lehet fedezni valami újdonságot, ami vagy ott volt már előző nap, csak nem vettem észre, vagy reggelre lett akkora, olyan színű stb., hogy észre is vegyem. Túl sok idő amúgy sem volt mostanság, hogy sétálgassak a kertben, inkább csak a munkára korlátozódott a kint létem, meg-megszakítva egy kis futó rápillantással. Ennek a rohanásnak most egy időre talán vége, ugyanis Rocker befejezte a második évfolyamot is, végzett minden vizsgával. Még másfél év és mezőgazdasági agrármérnök lesz, de ami fontosabb, hogy sok használható tudással gazdagodott már most. Persze, ezt az elméleti tudást az idő majd kiegészíti a gyakorlati ismeretekkel is (kb. 4 éve kertészkedünk, egyre komolyabban).
Tehát, ott tartottam, hogy újabb meglepetések. Ma negyed 6-kor már a káposztáskertben voltunk, hogy a fűszerpaprikát megkapáljuk, meglocsoljuk, illetve kicsit gazoltunk is, ha már ott jártunk. Még lesz egy kör a napokban, mert borzalmas állapotok uralkodnak ott. A köles idén az egyik újdonság a kertünkben. Kísérletképp elszórta Rocker a magokat és láss csodát, gyönyörűen kikelt (még jó, hogy erősködtem, mert ő nem akarta elvetni, mondván, nincs hely). Most már szép kalásza van. Sajnos nem volt nálam fényképező, így nem tudtam most sem megörökíteni. Majd legközelebb. Aztán ő elment dolgozni, én meg kimentem az itthoni kertbe kapálni. A batáta (édesburgonya) az év másik újdonsága nálunk. Vettem tél végén édesburgonyát, elültettem cserépbe, kitettem az ablakba és vártam, míg kinőttek a hajtások. Várhattam, de sok nem nőt, így, mikor már jobb lett az idő, kivittem a fóliába. Na, ott megindultak. Aztán, elvileg ezek után le kell ezeket a hajtásokat törni és gyökereztetni kell egy pohár vízben. Ez nálunk most elmaradt, rögtön mentek a földbe. Úgy látom, mind meg is maradt, sőt, fejlődnek, mert már indákat kezdtek növeszteni. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz belőlük (illetve alattuk) ősszel.
A mandulafán sok-sok mandula terem idén. Még kicsi a fa, eddig egyszer sem szüretelhettünk róla, de idén már ad némi termést.
A sárgabarack is kezd sárgulni, és van már kicsi görögdinnye és egyre nagyobb sárgadinnyék. A paradicsom már nem csak a fóliában pirosodik. Az uborka nő, mint a gomba, gyártom a kovászos uborkát és rakom el télire. A receptje az Ízőrző blogomon megtalálható. Gergő, ha hazajön mamáéktól, nagyon örül majd, ugyanis felfedeztem egy érett feketeszeder szemet.
Nagyon izgalmas dolgok ezek. Minden nap gyűjtögetek a kertben. Hol fűszer-és gyógynövényeket, hol gyümölcsöt, hol magokat, hogy jövőre is el tudjuk vetni, hol valami zöldséget. Aztán szárítom, aszalom, befőzöm vagy éppen blansírozom és mélyhűtőbe teszem. Raktározom a nyarat télire, de közben frissen is fogyasztunk mindenből, amennyit csak lehet.
Nagyon lelkes vagyok, ez látható. Nem csak maga a kertészkedés, de az azt követő konyhai tevékenységek is lázba tudnak hozni. Folyton újabb és újabb receptet próbálok ki. Főleg azokat kedvelem, melyek segítségével a gyerekek is élvezik, de legalábbis megeszik az ételeket. Próbálok minél több zöldséget belecsempészni abba, amit megesznek. Amit meg nem annyira szeretnek, azt összeturmixolom és lesz belőle krémleves vagy szendvicskrém. Minden évben kísérletezek és új dolgokat is teszek el. Idén a zöldségkrémek lesznek nálam az újdonság kategóriába tartozó "konzervek". A minap például zöldbabból készült egy próba. Friss kenyérre vastagabban vagy melegszendvicskrémnek vékonyabban kenve is kitűnő. A recept majd felkerül az Ízőrzőre. Nálam egyébként a gyerekek pici korukban sem ettek bolti bébiételt. Néhány üveggel volt itthon, de én magam főztem nekik a kis adagjukat úgy, hogy a saját ételeinket úgy terveztem, félidőben ketté tudjam venni és az ő adagjukba nem tettem pl. tejterméket vagy bármi mást, amit még nem ehettek. Ezzel egyrészt rengeteg pénzt spóroltam, másrészt házi ételt ettek. Egyszer megkóstoltuk Rockerrel az egyik bébiételt. Hú, borzasztó volt. Olyan igazi üzemi konyha szagú és ízű. Nem is ették meg a gyerekek sem. Panni talán egyszer, ha kapott, de Gergő sem sűrűn, csak, ha nagyon muszáj volt (vésztartalék).
Régen egyébként nem voltam ilyen tudatos. Igazából a húszas éveim közepén-végén világosodtam meg egy betegség miatt, aminek a neve inzulinrezisztencia. Akkor elkezdtem egyre jobban odafigyelni, mit is eszem (meg közben minden vegyszert is kihajítottam a lakásból, úgy mint tusfürdő, illatosított szappan, kence-ficék, haj-és arcfestékek, alumíniumos spray, káros összetevőjű sampon, tisztítószerek, mosópor stb.). Mindig vidéken éltem. Hol kisvárosban, hol faluban, hol tanyán. Rocker viszont budapesti. Panelban nőtt fel (a nyarai nagy részét azonban vidéken, nagyszülőknél töltötte). Amikor tanyán éltem 5 éves koromtól 12 éves koromig, akkor azt nagyon utáltam. Mikor elköltöztünk egy kisvárosba, úgy éreztem, egy fokkal jobb, de mindig arról ábrándoztam, milyen jó lehet annak, aki városban él. Aztán, mikor dolgozni kezdtem, meg is kaptam, amire vágytam. Elköltözhettem Budapestre. Lakhattam panelben, amire én buta mindig is vágytam. Hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy a városi élet nem olyan, amilyennek képzeltem. A szomszéd ott lakik az ember alatt-fölött-mellett. Hallom, ahogy köhög, lehúzza a WC-t stb. Aztán nincs egy kert, ahova kiléphetek, csak a lépcsőház meg a park vár. A forgalom zaja, a rohanás, a bűz, a sok bűnöző, mind-mind ráébresztett arra, hogy városban élni bizony nagyon rossz. Legalábbis nekem. A végén már fizikai tüneteim jelentkeztek, annyira utáltam ott élni. Időközben megismertem Rockert és másfél-két év ismeretség után már kezdtük is építeni a házunkat egy kicsi faluban. Újabb másfél év múlva pedig már költözhettünk is. Egyből jobban lettem lelkileg-testileg. Anyuék nekünk adták a kert felét és elkezdtünk tanulni. Minden évben okosodunk. Most meg már ott tartunk, hogy vettünk még egy telket és nagyon szeretnénk földeket is szerezni valahogy, csak az a baj, itt nincsenek eladó területek. 4-5 év után jutottunk el oda, hogy növényeken kívül most már jöhetnek az állatok is. A kecskék megérkeztek, de erről majd Rocker ír bővebben, ha lesz egy kis ideje.
Arra bíztatok mindenkit, aki teheti, legalább egy kis részt szakítson ki a gyepből és tapasztalja meg, milyen remek dolog saját zöldséget és gyümölcsöt enni (netán még be is főzni). Szerintem nagy pazarlás nem kihasználni a lehetőséget, akinek adott. Sokan vannak, akik már egészen kis kertekkel is csodákat művelnek. Mi több, erkélyeken, balkonokon kertészkednek. Rengeteg ötlet található az interneten.
Nekem az a célom, hogy egész évre elegendő zöldséget és gyümölcsöt termesszünk a kertünkben, úgy, hogy a választék is sokszínű legyen (boltban már csak olyan dolgokat veszünk, amit máshogy nem tudunk megszerezni). Ez már sok munkát igényel, így nem mondom, hogy mindenkinek ezt az utat kell követnie, de egy kisebb kert is sok örömöt tud okozni nem csak felnőttnek, de gyereknek is. Szerencsére egyre többen belátják ezt. Persze, vannak még mindig olyanok, akik úgy vélekednek, ahogy egy kollégám, aki azt mondta nekem egyszer, hogy nem azért tanult, hogy a földet túrja. Kérem szépen, vannak cégvezetők, akik szabadidőben kertészkednek, szőlészlednek, mert így kapcsolódnak ki, másrészt, szerintem a zöldségek termesztése az egyik legfontosabb feladat az életben, hisz ugyan mit ennénk, ha mindenki azt mondaná, hogy nem hajlandó földet túrni?
A lényeg, kezdjük el kicsiben, aztán úgyis "megfertőződünk" és minden évben többet és többet akarunk. Velem így volt.
A végére egy újabb ötlet: ne dobjuk ki a cseresznye és a meggy szárát, hanem szárítsuk inkább meg. Állítólag finom és gyógyhatással bíró teát készíthetünk belőle majd télen. Én már szárítottam is egy adagot.
Tehát, ott tartottam, hogy újabb meglepetések. Ma negyed 6-kor már a káposztáskertben voltunk, hogy a fűszerpaprikát megkapáljuk, meglocsoljuk, illetve kicsit gazoltunk is, ha már ott jártunk. Még lesz egy kör a napokban, mert borzalmas állapotok uralkodnak ott. A köles idén az egyik újdonság a kertünkben. Kísérletképp elszórta Rocker a magokat és láss csodát, gyönyörűen kikelt (még jó, hogy erősködtem, mert ő nem akarta elvetni, mondván, nincs hely). Most már szép kalásza van. Sajnos nem volt nálam fényképező, így nem tudtam most sem megörökíteni. Majd legközelebb. Aztán ő elment dolgozni, én meg kimentem az itthoni kertbe kapálni. A batáta (édesburgonya) az év másik újdonsága nálunk. Vettem tél végén édesburgonyát, elültettem cserépbe, kitettem az ablakba és vártam, míg kinőttek a hajtások. Várhattam, de sok nem nőt, így, mikor már jobb lett az idő, kivittem a fóliába. Na, ott megindultak. Aztán, elvileg ezek után le kell ezeket a hajtásokat törni és gyökereztetni kell egy pohár vízben. Ez nálunk most elmaradt, rögtön mentek a földbe. Úgy látom, mind meg is maradt, sőt, fejlődnek, mert már indákat kezdtek növeszteni. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz belőlük (illetve alattuk) ősszel.
A mandulafán sok-sok mandula terem idén. Még kicsi a fa, eddig egyszer sem szüretelhettünk róla, de idén már ad némi termést.
A sárgabarack is kezd sárgulni, és van már kicsi görögdinnye és egyre nagyobb sárgadinnyék. A paradicsom már nem csak a fóliában pirosodik. Az uborka nő, mint a gomba, gyártom a kovászos uborkát és rakom el télire. A receptje az Ízőrző blogomon megtalálható. Gergő, ha hazajön mamáéktól, nagyon örül majd, ugyanis felfedeztem egy érett feketeszeder szemet.
Nagyon izgalmas dolgok ezek. Minden nap gyűjtögetek a kertben. Hol fűszer-és gyógynövényeket, hol gyümölcsöt, hol magokat, hogy jövőre is el tudjuk vetni, hol valami zöldséget. Aztán szárítom, aszalom, befőzöm vagy éppen blansírozom és mélyhűtőbe teszem. Raktározom a nyarat télire, de közben frissen is fogyasztunk mindenből, amennyit csak lehet.
Nagyon lelkes vagyok, ez látható. Nem csak maga a kertészkedés, de az azt követő konyhai tevékenységek is lázba tudnak hozni. Folyton újabb és újabb receptet próbálok ki. Főleg azokat kedvelem, melyek segítségével a gyerekek is élvezik, de legalábbis megeszik az ételeket. Próbálok minél több zöldséget belecsempészni abba, amit megesznek. Amit meg nem annyira szeretnek, azt összeturmixolom és lesz belőle krémleves vagy szendvicskrém. Minden évben kísérletezek és új dolgokat is teszek el. Idén a zöldségkrémek lesznek nálam az újdonság kategóriába tartozó "konzervek". A minap például zöldbabból készült egy próba. Friss kenyérre vastagabban vagy melegszendvicskrémnek vékonyabban kenve is kitűnő. A recept majd felkerül az Ízőrzőre. Nálam egyébként a gyerekek pici korukban sem ettek bolti bébiételt. Néhány üveggel volt itthon, de én magam főztem nekik a kis adagjukat úgy, hogy a saját ételeinket úgy terveztem, félidőben ketté tudjam venni és az ő adagjukba nem tettem pl. tejterméket vagy bármi mást, amit még nem ehettek. Ezzel egyrészt rengeteg pénzt spóroltam, másrészt házi ételt ettek. Egyszer megkóstoltuk Rockerrel az egyik bébiételt. Hú, borzasztó volt. Olyan igazi üzemi konyha szagú és ízű. Nem is ették meg a gyerekek sem. Panni talán egyszer, ha kapott, de Gergő sem sűrűn, csak, ha nagyon muszáj volt (vésztartalék).
Régen egyébként nem voltam ilyen tudatos. Igazából a húszas éveim közepén-végén világosodtam meg egy betegség miatt, aminek a neve inzulinrezisztencia. Akkor elkezdtem egyre jobban odafigyelni, mit is eszem (meg közben minden vegyszert is kihajítottam a lakásból, úgy mint tusfürdő, illatosított szappan, kence-ficék, haj-és arcfestékek, alumíniumos spray, káros összetevőjű sampon, tisztítószerek, mosópor stb.). Mindig vidéken éltem. Hol kisvárosban, hol faluban, hol tanyán. Rocker viszont budapesti. Panelban nőtt fel (a nyarai nagy részét azonban vidéken, nagyszülőknél töltötte). Amikor tanyán éltem 5 éves koromtól 12 éves koromig, akkor azt nagyon utáltam. Mikor elköltöztünk egy kisvárosba, úgy éreztem, egy fokkal jobb, de mindig arról ábrándoztam, milyen jó lehet annak, aki városban él. Aztán, mikor dolgozni kezdtem, meg is kaptam, amire vágytam. Elköltözhettem Budapestre. Lakhattam panelben, amire én buta mindig is vágytam. Hamar rá kellett azonban jönnöm, hogy a városi élet nem olyan, amilyennek képzeltem. A szomszéd ott lakik az ember alatt-fölött-mellett. Hallom, ahogy köhög, lehúzza a WC-t stb. Aztán nincs egy kert, ahova kiléphetek, csak a lépcsőház meg a park vár. A forgalom zaja, a rohanás, a bűz, a sok bűnöző, mind-mind ráébresztett arra, hogy városban élni bizony nagyon rossz. Legalábbis nekem. A végén már fizikai tüneteim jelentkeztek, annyira utáltam ott élni. Időközben megismertem Rockert és másfél-két év ismeretség után már kezdtük is építeni a házunkat egy kicsi faluban. Újabb másfél év múlva pedig már költözhettünk is. Egyből jobban lettem lelkileg-testileg. Anyuék nekünk adták a kert felét és elkezdtünk tanulni. Minden évben okosodunk. Most meg már ott tartunk, hogy vettünk még egy telket és nagyon szeretnénk földeket is szerezni valahogy, csak az a baj, itt nincsenek eladó területek. 4-5 év után jutottunk el oda, hogy növényeken kívül most már jöhetnek az állatok is. A kecskék megérkeztek, de erről majd Rocker ír bővebben, ha lesz egy kis ideje.
Arra bíztatok mindenkit, aki teheti, legalább egy kis részt szakítson ki a gyepből és tapasztalja meg, milyen remek dolog saját zöldséget és gyümölcsöt enni (netán még be is főzni). Szerintem nagy pazarlás nem kihasználni a lehetőséget, akinek adott. Sokan vannak, akik már egészen kis kertekkel is csodákat művelnek. Mi több, erkélyeken, balkonokon kertészkednek. Rengeteg ötlet található az interneten.
Nekem az a célom, hogy egész évre elegendő zöldséget és gyümölcsöt termesszünk a kertünkben, úgy, hogy a választék is sokszínű legyen (boltban már csak olyan dolgokat veszünk, amit máshogy nem tudunk megszerezni). Ez már sok munkát igényel, így nem mondom, hogy mindenkinek ezt az utat kell követnie, de egy kisebb kert is sok örömöt tud okozni nem csak felnőttnek, de gyereknek is. Szerencsére egyre többen belátják ezt. Persze, vannak még mindig olyanok, akik úgy vélekednek, ahogy egy kollégám, aki azt mondta nekem egyszer, hogy nem azért tanult, hogy a földet túrja. Kérem szépen, vannak cégvezetők, akik szabadidőben kertészkednek, szőlészlednek, mert így kapcsolódnak ki, másrészt, szerintem a zöldségek termesztése az egyik legfontosabb feladat az életben, hisz ugyan mit ennénk, ha mindenki azt mondaná, hogy nem hajlandó földet túrni?
A lényeg, kezdjük el kicsiben, aztán úgyis "megfertőződünk" és minden évben többet és többet akarunk. Velem így volt.
A végére egy újabb ötlet: ne dobjuk ki a cseresznye és a meggy szárát, hanem szárítsuk inkább meg. Állítólag finom és gyógyhatással bíró teát készíthetünk belőle majd télen. Én már szárítottam is egy adagot.
 |
| "Dinnyeföldünk" |
2016. június 28., kedd
Érik a paradicsom!
Minden évben azt várom a legjobban, hogy érjen a paradicsom. Egész évben nem ehetek, csak, mikor érik a kertben. Úgy örülök. Egyébként a fóliában található paradicsomok érnek, a kintiek még zöldek. Uborka van sok, érik a paradicsom, kint a káposztásban ott a lilahagyma, készítettem feta sajtot, úgyhogy lassan ehetjük a kedvenc salátámat.
 |
| Mángold |
 |
| Dinnye |
 |
| Dinnye |
2016. június 25., szombat
Elkezdődött!
Elkezdődött a leendő vendégházunk felújítása. Nem lesz szélsebes a munka, mert mindig annyit csinálunk majd a házon, amennyi idő jut rá, illetve amennyi pénz lesz erre (sajnos nem sok van). Éppen ezért nem is tudunk mindent kicserélni, amit szeretnénk, hanem majd menet közben, minden évben valami mást. De az már egy jó jel, hogy elkezdtük.
Giliszta
A héten írtam ezt a gyerekek naplójába, de ide is bemásolom, mert tanulságos. Az egészen kicsi gyerekek még nincsenek megfertőzve. Ők még nem undorodnak olyan dolgoktól, amik amúgy teljesen természetesek.
"Elég sok giliszta található a kertben. Ez jót jelent, jó a földünk. Ma kapálás közben találkoztam néhánnyal. Sajnos kettőt szét is vágtam véletlenül. Ilyenkor elgondolkodom, hogyan lehetne megoldani, hogy kapálás nélkül is rendben legyen a kert, illetve, hogy a növények is szépen fejlődjenek. A lényeg nem is ez, hanem az, hogy Panni ült a földön, míg én gazoltam. Egyszer csak megszólalt, hogy "Anyu, mi ez?". Odanéztem, hát egy jó méretes gilisztát fogott a kis kezében. Kicsit meglepődtem, végigfutott tán még a hideg is a hátamon, aztán kis szünet után mondtam neki, hogy az egy giliszta. Pannika tovább nézegette a gilisztát, majd egyszer csak letette. A giliszta visszabújt a föld alá, Panni meg kijelentette, hogy fúr neki egy másik lyukat is. Milyen jó, hogy az én lányom nem olyan finnyás, mint az anyukája!"
"Elég sok giliszta található a kertben. Ez jót jelent, jó a földünk. Ma kapálás közben találkoztam néhánnyal. Sajnos kettőt szét is vágtam véletlenül. Ilyenkor elgondolkodom, hogyan lehetne megoldani, hogy kapálás nélkül is rendben legyen a kert, illetve, hogy a növények is szépen fejlődjenek. A lényeg nem is ez, hanem az, hogy Panni ült a földön, míg én gazoltam. Egyszer csak megszólalt, hogy "Anyu, mi ez?". Odanéztem, hát egy jó méretes gilisztát fogott a kis kezében. Kicsit meglepődtem, végigfutott tán még a hideg is a hátamon, aztán kis szünet után mondtam neki, hogy az egy giliszta. Pannika tovább nézegette a gilisztát, majd egyszer csak letette. A giliszta visszabújt a föld alá, Panni meg kijelentette, hogy fúr neki egy másik lyukat is. Milyen jó, hogy az én lányom nem olyan finnyás, mint az anyukája!"
Kánikula!
Kánikula van, ez már biztos. Este 12 óra lesz hamarosan és még mindig melegem van. A kertben meg olyan gyorsan érik minden, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Egyik nap még rózsaszín, másik nap meg már fekete a cseresznye. Egy hét alatt leérett. Sajnos eléggé rohadt is a sok eső miatt, így gyorsnak kellett lenni a befőzéssel. Ettük is reggeltől délutánig. Volt, hogy már rá sem tudtam nézni estére. Most már a meggy a soros. Szép fekete az egyik fán, de a pándi meggy is napokon belül megérik annyira, hogy el kell tennem (üvegbe vagy aszalóba). Készült már kovászos káposzta, kovászos uborka, szedhetem a mángoldot, leérett a borsó, virágzik a zöldbab, de az anyuéké már szedhető is, ettünk már jópár paprikát, cukkinit, karfiolt is. A paradicsom még nem pirosodik (nem mintha ilyenkor kellene már), pedig már nagyon várom. A szőlő sajnos nagyon beteg. Kicsit kételkedem a szép termésben, pedig jól indult a tavasz. Nagy öröm viszont, hogy idén sikerült a pasztinák. Nem tudom, hogy csináltuk, de most sok kikelt és gyönyörűen nőnek. Két éve semmi, tavaly pár darab nőtt csak ki. Sorolhatnám még, mi minden terem mostanában, de olyan hosszú lenne a lista, nem fárasztanék vele senkit. A lényeg, hogy én sokszor a kertben jól is lakom, mire beérek, már nem kívánok semmit. Továbbra is gyűjtögetem a fűszer- és gyógynövényeket télire. Idebent szárítom őket tálcákon.
A héten elkészült az én sörkollektoros aszalóm is (nem, nem mi ittuk meg hozzá azt a sok sört). Tegnap helyeztem próbaüzembe. Az utolsó pillanatban lett vele kész Rocker. A végén már éjjel kettőig szerelte, építette, hogy meglegyen. Most egy tálca meggy aszalódik benne. Ők a kísérleti alanyok.
Ide még jön 2 tálca:
Az idén különösen sok túrás látható a kertben (nem zavar, ha nem a veteményesben történik mindez). Ezt például ma fotóztam:
Aztán itt ez a szegény egres. Megfőtt a szemek egy része, annyira tűz a nap.
Nekem a kert elsősorban a zöldségek és gyümölcsök, fűszer-és gyógynövények miatt kell, de azért szükséges, hogy legyenek virágok is itt-ott, hogy növeljék a tér szépségét és vonzzák a méheket. A kedvenc nyári virágaim a szekfű, a mályva, a szarkaláb, melyek mind megtalálhatók itthon. Van egy füves rész is, ahol a gyerekek homokozója, csúszdája, házikója látható, illetve ott szoktak pancsolni a medencében és piknikezni a pléden. Mi ezt a kisebb füves részt nem nyírjuk állandóan, hanem mindig megvárjuk, hogy kicsit nőjön a fű. Sem időnk, se kedvünk gyakrabban nyírni. Mostanában ez valami mánia, hogy állandóan berregnek a fűnyírók, fűkaszák. Valahol olvastam is egy cikket a jelenségről. Ott úgy írták, találóan, hogy ebben az országban népbetegség a fűnyírás. Nem a zajszennyezésre kell itt gondolni elsősorban, hogy problémát okoz, hanem az élővilágnak nem tesz jót a gyakori nyírás. Ráadásul mindig mondom, hogy sokkal kevesebb munkát igényel egy veteményes gondozása, mint egy füves placcé, aminek ráadásul még haszna sincs sok
Vasárnap érkeznek a kecskék. Rengeteg teendő akad emiatt is. Nagy előkészületet igényel, hogy fogadni tudjuk őket. A sok munkára való tekintettel mostanában ritkábban készítek sajtokat, pedig bele kellene húznom, mert a gyerekek nagyon szeretik az érlelt natúr sajtomat és a fetát.
Indulás a telekre (a gyerekek csak a kapuig utaztak):
A héten elkészült az én sörkollektoros aszalóm is (nem, nem mi ittuk meg hozzá azt a sok sört). Tegnap helyeztem próbaüzembe. Az utolsó pillanatban lett vele kész Rocker. A végén már éjjel kettőig szerelte, építette, hogy meglegyen. Most egy tálca meggy aszalódik benne. Ők a kísérleti alanyok.
Ide még jön 2 tálca:
Az idén különösen sok túrás látható a kertben (nem zavar, ha nem a veteményesben történik mindez). Ezt például ma fotóztam:
Aztán itt ez a szegény egres. Megfőtt a szemek egy része, annyira tűz a nap.
Nekem a kert elsősorban a zöldségek és gyümölcsök, fűszer-és gyógynövények miatt kell, de azért szükséges, hogy legyenek virágok is itt-ott, hogy növeljék a tér szépségét és vonzzák a méheket. A kedvenc nyári virágaim a szekfű, a mályva, a szarkaláb, melyek mind megtalálhatók itthon. Van egy füves rész is, ahol a gyerekek homokozója, csúszdája, házikója látható, illetve ott szoktak pancsolni a medencében és piknikezni a pléden. Mi ezt a kisebb füves részt nem nyírjuk állandóan, hanem mindig megvárjuk, hogy kicsit nőjön a fű. Sem időnk, se kedvünk gyakrabban nyírni. Mostanában ez valami mánia, hogy állandóan berregnek a fűnyírók, fűkaszák. Valahol olvastam is egy cikket a jelenségről. Ott úgy írták, találóan, hogy ebben az országban népbetegség a fűnyírás. Nem a zajszennyezésre kell itt gondolni elsősorban, hogy problémát okoz, hanem az élővilágnak nem tesz jót a gyakori nyírás. Ráadásul mindig mondom, hogy sokkal kevesebb munkát igényel egy veteményes gondozása, mint egy füves placcé, aminek ráadásul még haszna sincs sok
Vasárnap érkeznek a kecskék. Rengeteg teendő akad emiatt is. Nagy előkészületet igényel, hogy fogadni tudjuk őket. A sok munkára való tekintettel mostanában ritkábban készítek sajtokat, pedig bele kellene húznom, mert a gyerekek nagyon szeretik az érlelt natúr sajtomat és a fetát.
Indulás a telekre (a gyerekek csak a kapuig utaztak):
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)