2016. április 12., kedd

Gyep

Vasárnap kimentünk családostul az új telekre. Egyrészt megnézni, hogy mi a helyzet, milyen gyomnövények nőnek, mekkorák, van-e köztük mérgező, meg hasonlók. Eleinte úgy gondoltam, hogy felszántatom, és gyepet telepítek, ami a leendő kecskéink takarmányául szolgálna. Aztán meg lettem győzve, hogy az ősgyep (ami az elmúlt 10-20 évben ott kialakult) jobb, mint bármilyen telepített gyep. Erről még azért konzultálok a gyepgazdálkodás tanárommal is, de egyelőre marad az ősgyep.

Vettem azért 30 deka fehér here vetőmagot, amit elszórtam, a mostani esős időben talán hamar kikel. Amikor beléptünk a telekre, egyből az aljnövényzetet kezdtem vizsgálni, és meglepődve tapasztaltam, hogy sok fehér here van közte. Ez még a kert eleje, a ház körüli rész, aztán ahogy halatdunk fölfelé, egyre kevesebb, végül már alig láttam egyet-egyet. Viszont följebb meg mintha lucerna emelkedne ki a fűből, meg sokfelé láttam talán vörös herét is. Szóval azért van a mi kis természetes gyepünkben pillangós virágú is, de közé szórtam a vásárolt magot, kell majd a fehérje a kecskéknek.

Ősszel talán vetek még valami pázsitfű féléket is, hogy azok is fajgazdagabbak legyenek, aztán legelhetnek az állatok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése