2016. július 22., péntek

Új élet

Egy korábbi bejegyzésben mutattam, hogy a villanyórához fészkelt egy madár és négy tojáson üldögél naphosszat. Nem gondoltam volna, de három madár kikelt 2 napja.

Még mindig nincs sok időm írni, mert minden napra jut sok-sok feladat. Továbbra is szorgalmasan gyűjtögetem a fűszer-és gyógynövényeket, szedem a sárgabarackot minden nap, figyelem az uborkát, cukkinit, paradicsomot, zöldbabot stb. Sajnos az idén a sárgabarack nem sikerült túl jól. Remekül indult a szezon, sok barackunk lett volna, de jött az esős hét és a félig megérett barackok kirepedtek és romlani kezdtek. Fonnyadnak is. Szerintem ez valamilyen betegség tünete lehet, de még nem volt időm utánaolvasni, mi lehet ez. Az idén tehát nem sok baracklekvár készült (kb. 30-35 kisebb üveggel), mert a fele termés biztosan odalett, de azért nem kell szűkölködni, mert korábbi évekről is maradt jócskán. Jövőre talán kedvezőbb lesz az időjárás. A sörkollektoros aszalóba is tettem pár edénnyel belőle. Az első, a próbaadag jól sikerült, aztán a következő az esős idő és a nap hiánya miatt megrothadt. Most, a hét elején jó időt jósoltak péntekig, így hétfő reggel betettem egy adag barackot. Egész jól megaszalódtak már, úgyhogy talán ezzel most nem lesz gond. Azt vettem észre, azok a barackok romlanak meg asz aszalóban, amelyek túléretten kerülnek bele. Kár, mert én azokat a barackokat szeretem a legjobban, amik lekvárszerűek. Almát is aszalok. Az eddig mindig jól sikerült. A következő a paradicsom lesz. Már alig várom. Csak süssön a nap!

Ma leszedtem az egrest is. Egy részét, ahogy korábban mutattam, jól megsütötte, "megfőzte" a nap, de így is maradt bőven. Én akkor szeretem az egrest, mikor már jó puha és belül nagyon édes. Ebből lekvárt főzök, ha nem kér belőle enni senki.

A dinnyék miatt igen izgatott vagyok. Ilyen gyönyörűek még soha nem voltak nálunk a dinnyék. Hatalmas sárgadinnyéink lettek, de a görögdinnye is szépen fejlődik. Ha jól láttam, akkor 3 féle sárgadinnye lesz. Ha megérnek, akkor lefényképezem mindegyiket. Görögdinnyéből lesz csíkos és lesz a klasszikus, ami az én kedvencem, amit gyerekkoromban lehetett kapni. ez a sima, sötétzöld héjú görögdinnye. Szerintem sokkal finomabb a csíkosnál.

A kecskékről sok újdonságot nem tudok írni. Elvannak, legelésznek. A gyerekek imádják őket. A kicsik szépen fejlődnek. azt hiszem, jól érzik magukat. A nagyot ősszel vinni kell pároztatni. Remélem, sikerrel jár(unk). Készül a telken a kapu és a szénatároló is hamarosan.

A vendégházzal kapcsolatban egyelőre csak annyi előrelépés történt, hogy az ablakot kicseréltük, illetve megrendeltem a bútorokat. Rendeltem játszóteret is, amit ősszel hoznak majd. Szerintem a mi gyerekeink is oda lesznek érte. Az idén jó lenne elvégezni a tereprendezést és odabent a fürdőszobát. A zuhanyzóban akarok csempét és járólapot cserélni, új, nagyobb bojlert beszerelni és a csöveket átszerelni, WC-t cserélni, tartályt beszerelni. Az ajtók festése az én feladatom lesz (hú, de nem várom). Ha ezek meglesznek, akkor bent már tényleg csak szépítgetni kell és apróbb munkákat elvégezni. Odakint lesz még pár költségesebb és nagyobb munka, aminek egy része idén, másik része tavasszal készül. De hogy elkészülünk-e május1-jéig? Egyelőre nem vagyok benne biztos. Meglátjuk.

Így kezdtek repedni a barackok.


Következő nap ebből készült az ebéd meg még patisszonból és lilahagymából, fokhagymából-ezek nincsenek a képen).

Idén ez is egy újdonság nálunk. Lila sárgarépa.

Kikeltek.


Hasonlóan szép termést kívánok magunknak erre az évre is. Ez a kép 2 éve készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése