Itthon

Az előző bejegyzésben arról meséltem, hogy hol jártunk a hétvégén. Most viszont azt szeretném leírni, milyen hangulatban indultam el itthonról.

Már hónapok óta vártam, hogy mehessek Gyűrűfűre. Nagyon szeretnék minél jobb sajtot készíteni, egyelőre főleg a magam és családom örömére. Eljött a hét, mikor már csak pár nap volt hátra az indulásig. Egyre idegesebb lettem. Nem csak amiatt, hogy előre kell készítenem egy csomó ételt a családnak, meg még a borsót is el kell tennem indulás előtt és még a kertet is rendbe kellett vágni, hanem azért, mert el kellett mennem itthonról. Aztán eljött az indulás napja. Végigsétáltam a kertben. Elmentem a szőlősor mellett és megéreztem a virágzó szőlő illatát, amit nagyon szeretek. Ránéztem a dúsan virágzó cukkinira, majd megláttam a mákvirágokat. Leszakítottam és megettem néhány cukorborsót, kerestem érett eperszemeket és csipegettem a pirosodó ribizliből. Megláttam a "kamillamezőt"  a pince tetején és a nyíló levendulát. Lehetne még sorolni, de most nem teszem. Akkor úgy éreztem, én nem tudok még csak pár napra sem kilépni ebből a kertből. Azt hiszem, ez már függőség.

Természetesen aztán helyrebillentem azért indulás után és akkor már ismét izgatottan vártam, hogy sok új és hasznos információval legyek gazdagabb a hétvégén. Jól és gyorsan eltelt az a pár nap, amit az ország déli részén töltöttünk, de azért olyan jó volt ismét itthon lenni.