2017. június 19., hétfő

Bőség és piknik

Egy hűvös nap után újra tombol a kánikula. Eső nem volt. Rettenetes száraz a föld, nagyon kellett volna, hogy télen, tavasszal, de legalább most, nyár elején legyen csapadék. Ettől függetlenül egész szépen nőnek a zöldségek a kertben. Virágoznak a babfélék. Szép nagyok a gyökérzöldségek. A vöröshagyma idén nem az itthoni, hanem a káposztáskertbe lett elvetve. Gyönyörű, egészséges, vastag szárat és fejet növesztett. A fokhagymát lassan felszedhetjük.

A krumpli is a káposztás kertben lett elvetve. A módszer, miszerint fokhagymával és kaporral vetve távol lehet tartani a krumplibogarakat, nem vált be. Tele van bogárral.

Az első patisszont a napokban leszedhetem, van már kicsi főzőtökünk is, virágoznak a sütőtökök, na, és a cukkini. Az burjánzik. Idén cukkinimérgezést kapunk, az biztos. Ilyenkor készítek belőle krémlevest, pizzaalapot, "fasírtgolyót", tésztaszószt, rántom, bundázom mindenhogy, lapcsánkát sütök vagy kapros-túrós lusta asszony rétesét. Ha még mindig marad, akkor a kisebbeket bedobálom a kovászolni való uborkák közé, a kicsit nagyobbakból készítek savanyúságot (egy nagyon gyors recept alapján, amivel hatalmas mennyiségű cukkinit tudok pillanatok alatt eltüntetni a konyhapultról, recept ITT) és mélyhűtőbe is teszek (felkockázom és zacskózom, ebből télen krémleves vagy sült vegyes zöldségköret része lesz). A cukkinis receptjeim ITT találhatók.

A brokkolit is leszedtem. Nem palántáztunk sokat, így egy kivételével az összeset belefőztem a kedvenc levesünkbe, az ír gombóclevesbe (recept ITT).

A meggyet lassan szedhetjük. Idén lesz befőtt és aszalok egy jó adagot. Talán egy kevés meggylekvárt is főzök be. Meglátjuk, mire mennyi időm jut majd.

Cseresznye idén nem sok volt. Egyrészt maga a termés kevés volt, másrészt az a kevés is kukacos lett, így hamar le is rothadt. Szomorú vagyok miatta, dehát minden évben nem sikerülhet minden. Idén nem tettem el cseresznyebefőttet.

A málna, a ribizli és az egres is érik. A gyerekek minden nap mennek a kertbe és csipegetnek. Én is csak kimegyek tízórai és uzsonnaidőben, odaállok egy-egy bokorhoz és ott, frissen meg is eszek egy nagy adag gyümölcsöt.

Megvolt az első mángoldszüret is a hétvégén. A kedvencemet, egy mángolddal, házi feta sajttal töltött palacsintát készítettem elsőként. Mángoldot szerintem nem nagyon lehet boltban vagy piacon vásárolni, de akinek van kertje, ajánlom, próbálja ki ezt az univerzális zöldséget. sokféle étel készíthető belőle. Tulajdonképpen szinte mindent, amit spenótból. A balkáni konyhában előszeretettel használják ezt a zöldséget. Az a jó, hogy sok törődést nem igényel, mégis egész nyáron szedhetjük. Elárulom, én már édes pitét is sütöttem belőle, ami egy hagyományos nizzai torta. Mángoldos receptek ITT találhatók.

Hatalmas csicsókatermés várható őszre, amiből jut nekünk és a kecskéknek is bőven. Szeretnék télire aszalni egy jó adagot, a maradékot földben hagyjuk és amikor éppen nem fagyos a föld, akkor szedünk fel belőle. Mi krumplit nem nagyon fogyasztunk, helyette csicsókát szoktunk enni.  A máknak szép nagy gubója lett, jó termésre számítok (persze, ha érés előtt megint jön egy hatalmas zivatar erős széllel, akkor elképzelhető, hogy megint nem lesz mák, ahogy 2 évvel ezelőtt is történt).

A zöld dió már egy hete ázik, lassan üvegbe kerülhet, hogy télen a sült kacsához jóízűen elfogyaszthassuk.

Az egyetemi vizsgák véget értek. Sajnos egy vizsga nem sikerült, azt őszre át kellett tenni. Még a gyakorlatokkal kapcsolatos dolgozatokat kell leadni és akkor már tényleg le lehet zárni az utolsó előtti félévet. A nyárra az a terv, hogy a vendégházat újítjuk, szépítjük. Van/lesz munka vele bőven. A pályázattal kapcsolatban még mindig semmi hír. Ha lesz látványos átalakulás a házon, majd teszek fel képeket.

Régen volt ilyen, de egy kis kikapcsolódás is jutott nekünk mára. Már vagy egy éve, de lehet, hogy több is, ígértem a gyerekeknek, elmegyünk piknikezni itt a faluban, a Zuhogóhoz. Ma beváltottam végre az ígéretem és mind az öten együtt töltöttünk pár órát úgy, hogy senki nem dolgozott közben. Indulás előtt gyorsan összedobtam egy pizzát (jó sűrű házi paradicsomléből, amibe egy zsenge cukkini is került), vékony ropogós tésztát sikerült sütni hozzá, ment a tetejére kolbász, szalonna, lilahagyma és házi feta meg egy kis gomba. Desszertnek szedtem ribizlit és málnát a kertben, gyorsan leemeltem egy üveg mustot a kamrapolcról és a szódát is bedobtam hozzá a kosárba.

Brokkoli

Cukkini


Savanyúság cukkiniből

Piknik a közeli Zuhogónál


Desszert a kertből.


A legkisebb...





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése