2017. május 10., szerda

Okosodtam

Körülbelül egy-másfél hónappal ezelőtt a szokásos Facebookos üzenőfalgörgetés közben megpillantottam egy bejegyzést, ami egy három napos ökoturisztikai workshopra invitált. Kíváncsivá tett, így gyorsan tovább is olvastam. Egy jelentkezési lapot kellett kitölteni, melynél azt írták, áprilisig elbírálják a beküldött anyagokat és 15 jelentkezőt kiválasztanak, akik a legjobban megfelelnek a szempontoknak. Gondoltam, beküldöm, habár, megmondom őszintén, nem nagyon bíztam abban, hogy engem is beválasztanak. Aztán nem olyan régen kaptam egy e-mailt, hogy mehetek. Kicsit hezitáltam, mert 37 hetes terhesen nekivágni egy útnak, majdnem az ország másik felébe (Tiszabábolnára), vonattal, férj nélkül első gondolatra merésznek tűnt, de mivel nagyon érdekelt a téma, úgy döntöttem, lesz, ami lesz, utazom.

Őszintén szólva, nagyon tartottam attól, hogy elmegy majd a semmire három napom. Ehhez képest életem egyik legjobb, leginspirálóbb, legérdekesebb előadásán vehettem részt, amit itt is köszönök az előadóknak, Dr. Gonda Tibornak és Balog Péternek, valamint a szervezőnek és projekt koordinátornak, Szabó-Diószeghy Ágnesnek. 

A workshop a Humtour szervezésében jött létre (elérhetőségek ITT és ITT). Két modulból állt a három napos előadás: ökoturizmus/szelíd turizmus illetve on-line marketing. Mindkét előadó rengeteg ötletet és sok információt adott át nekünk, résztvevőknek. Ezen kívül persze nem elhanyagolható szempont az sem, hogy megismerhettem sok kedves és érdekes embert a hallgatóság köréből. Remélem, hogy lesz még folytatása ennek a workshopnak, mert szívesen mennék újra bármikor.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése